Daehyun az étkezőasztalnál ült a szüleivel. A TS-től
érkezett levél ölében pihent, bemutatására várakozva, de mivel nem volt biztos
abban, hogy adja elő. Nem tudta, hogy fognak rá reagálni. Mindkettejük nagyon
lelkesek voltak arról, hogy egy tekintélyes egyetemre küldhessék, és hogy
továbbtanulhasson, viszont az idollá válás nem volt benne a pakliban.
Órákon át sorolt tanácsokkal lepte el őt Youngjae hogy kéne
meggyőzni eléggé szigorú őseit. Youngjae azt javasolta, tartsa előtérben érveit
s ne mutasson ki félelmet. Könnyebb volt mondani, mint megtenni, mivel ritkán
állt ki magáért.
Talán hogy a levél a TS Entertainment-től jött, elég lesz
szülei lekenyerezéséhez a szöuli útról. De, először, meg kell próbálnia
játszani a szavakkal és megtudni, milyen messze juthat velük.
”Tudtátok, hogy valaki pár napja jött a sulinkba, Szöulból?”
kérdezte Daehyun lágyan, miközben egy kis adag rizst tett a szájába.
”Komolyan?” válaszolt édesanyja, érdeklődésnek azonban se
híre, se hamva.
”Nem valami férfi, aki egy zenei vállalatnál dolgozik? Azt
hiszem olvastam erről az újságban,” jegyezte meg apja.
”TS Entertaeinment,” jegyezte meg Daehyun, ”A TS
Entertainment-től jött.”
”Mmmmm,” morogta édesapja, ahogy visszatért étkéhez.
”Tulajdonképpen, meghallgatást tartott az iskolában, és
tudjátok,” szólalt fel ismét Daehyun, sietetve magát a folytatásra, ”jelentkeztem,
mert gondoltam jó muri lenne.”
Észrevette, ahogy apja tekintete egy pillanatra átcikázott
irányába és hogy anyja szándékosan hozzáfűzött egy eléggé szarkasztikus
megjegyzést, ”Mikor jöttél te rá, hogy az éneklés jó mulatság? Azt hittem,
filmeket szeretsz nézni.”
”Remélem, el tudod választani a szórakozást a tanulástól,”
tette hozzá a családfő, ”Nem szeretném, ha még egy tesztet elbuknál.”
Reszketés futott végig Daehyun hátán, amint visszagondolt
mennyire bujkált a zuhanyvíztől, mivel a zuhanyrózsából érkező nyomás túl erős
volt friss sebeinek elviseléséhez. Emlékezett rá, mennyire sajgott mindene
hetekig, s a végén elhatározta, a következő dolgozatra keményebben fog tanulni,
de aztán ugyanazok lettek a következmények.
”Felvett a TS és szeretnék, ha Szöulba mennék,” hadarta
gyorsan Daehyun.
”Tessék?” csattant fel a meglepetéstől anyukája.
Daehyun apja csak végignézett rajta, egy szót se szólva, így
érezve magát nagyon aprónak.
”Felvett a TS és szeretnének Szöulban találkozni velem,”
ismételte, óvatosabban.
”Szöul? Mármint most azonnal?” kérdezősködött édesapja, ”Most
van félév és most akarják, hogy menj? Milyen egy nemtörődöm cég, nem is
foglalkoznak a tanüggyel.”
”Apádnak igaza van. Ez a tanítási év közepe és nem hagyhatsz
ki órákat. Te jól tanu-” kezdte volna anyja, de fia közbeszólt.
”Nem. Nem tanulok jól,” jelentette ki, ”Csak ki szeretném
ezt próbálni. Hadd mehessek Szöulba, s ha elbukok és visszajövök, tenni fogok
arról, hogy mindenből kitűnő legyek. Nem is kell semmit adnotok a szülinapomra,
se karácsonyra, csak hadd utazhassak Szöulba.”
”Honnan tudhatom, hogy nem hazudsz és hogy nem csak
kitalálod az egészet?” vádolta a férfi.
Daehyun megragadta az ölében pihenő papirost és átnyújtotta.
Nézte, ahogy gondviselő a TS zöld logóját bámulják. Minden ott volt; 100%-osan
hivatalos és hiteles, semmi esély nem volt rá, hogy bármilyen hibát találjanak
benne.
”Mindig is énekeltem,” válaszolt Daehyun, miközben szülei az
iratot olvasták, ”El kell mennem erre. Nem hívnak vissza csak úgy mindenkit.
Csak a jókat. Mikor voltam utoljára bármiben is jó?”
Daehyun látta anyján, hogy enged fia szavaitól, azonban apja
még mindig kitartónak tűnt. A végén úgy is neki lenne igaza. Nincs értelme
összepakolni és elmenekülni Szöulba. A TS-nek nem kell olyan, akinek nincs
szülői engedélye. Daehyun férfinevelőjét figyelte, aki végigolvasott mindent,
A-tól Z-ig, leginkább mintha vizsgálta volna minden négyzetcentijét a
dokumentumnak.
”Mennyi időt venne igénybe?” kérdezte.
”Az attól függ, hogy akarnak-e, vagy sem, meg hogy milyen
gyorsan fejlődök,” mondta Daehyun egyértelműen, ”De ezen túl, tudnék tanulni a
szabadidőmben. Megkérem minden tanáromat, hogy mindig küldjék el nekem a házi
feladatot, szóval nem fogok lemaradni. Még ha fel is vesznek oda, de elbukom a
tesztet, azonnal hazahordom magam.”
Az apja ránézett, s lehetett látni rajta, hogy meggondolja
szavait, de vagy a törekvés Daehyun hangjában, vagy esetleg a láng a szemeiben
érte el, hogy ezt mondja, ”Oké, legyen. Elmehetsz Szöulba, de jó jegyeket várok
el tőled. Nem akarom hallani, hogy túl fáradt vagy. Ha problémázni hallak,
visszaráncigállak a fülednél fogva, ha szükség lenne rá.”
Megkönnyebbülés söpört végig Daehyun-on, mint egy kellemes
fuvallat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése