”Daehyun, a barátod téged vár a bejáratnál,” szólt anyja
lentről.
Felült az ágyán és homlokát ráncolta zavarodottan. Mélyet
felsóhajtott, majd levonszolta magát a szobájából az ajtóhoz. Milyen barát?
Daehyunnak már nem voltak barátai. Az iskolai emberek, akik barátjának
gondolták magukat illettek csak a leírásba. Meglepődött, mikor Himchan-t látta
ott ácsorogni, egy eléggé csalódott pillantást vetve rá, de ez hamar eltűnt,
mikor anyjához fordult és illemtudóan megkérdezte, ”Kimegyek vele egy kicsit,
jó?”
Válaszként bólintást kapott, erre Daehyun kiment és bezárta
az ajtót maga mögött.
”Mit keresel itt?” csattant fel Daehyun azonnal, ”Nem kéne
Szöulban lenned, vagy valami?”
Himchan összefonta mellkasa előtt a karjait és leutánozta
Daehyun eléggé undorodó tekintetét. ”Mindenkit ilyen mogorván köszöntesz, vagy
csak én kapom ez a különleges bánásmódot?”
Daehyun vállat vont, ”Nos, ha így viselkedek valakivel,
békén hagynak, de te állandóan visszajössz.”
”Ne aggódj; ez lesz az utolsó alkalom,” szögezte le Himchan,
közben kissé lebiggyesztette mérgesen az ajkát, ”Emlékszel a csomagra, amit
mondtam, hogy feladok? Nos, ja, nem bízok a postában, szóval gondoltam
személyesen átadom. Nem miattad teszem meg egyébként sem; érte teszem meg, mert
ezt szeretné. A csomag a hotelszobámban van.”
”Miért nem hoztad magaddal?” kérdőjelezte meg Daehyun.
”A csicskásodnak tűnök? Nem fogok végigmenni Busanon, egy
nehéz dobozt cipelve. Ha akarod, akkor gyere és hozd el magad, vagy akár haza
is vihetem és –”
”Oké, oké,” válaszolt gyorsan Dae, ”Érte megyek. De ha
elrabolsz és eladsz, vagy bármi –”
”Kérlek,” akadt ki Himchan, ”Kettőnk közül inkább vennék meg
az én testem, mint a tiéd. Amúgy se vagy az esetem, szóval kihessegetheted a
beteg képzelgéseidet a fejedből.”
”Felnőtt férfiként eléggé rossz a hozzáállásod,” vonta össze
a szemeit Daehyun.
”Ja, te meg egy édes hercegnő vagy,” morgott vissza az
idősebb.
”Szóval miért vagy Busanban?” kérdezett Daehyun, miközben
Himchan-t követte a hotelszobájába. Egyikük sem beszélt a taxiban, egyenest a
hotelig, szóval Daehyun hangja eléggé megzavarhatta Himchan-t, mivel majdnem
nekiment az egyik ott dolgozónak.
”Nem mondta még édesanyád, hogy ne zavarj meg egy embert a
gondolkodásában?” oktatta ki Himchan, majd hozzátette, ”Egy barátnak segítek,
mert tartozom neki, de ez nem a te dolgod.”
”Ah, jól van,” reagált, közben még mindig követte Himchan-t,
immáron csendben. Amint Himchan kinyitotta az ajtót, a telefonja megrezdült a
zsebében. A szabad kezével kihúzta a készüléket, hogy megnézze, ki üzent neki.
Daehyun akaratlanul nézett oda és olvasta a nevet, Bang Yongguk.
Daehyun sűrű gondolatai azonnal szétrepültek a fejében,
amikor meglátta az ágyon lévő kartondobozt, amire rá volt írva a neve,
rendetlen betűkkel, amik minden bizonnyal Himchan keze nyoma által íródtak. Nem
várta meg, hogy engedélyt kapjon a belépéshez. Kinyitotta a dobozt és
végignézte a tartalmát. Nem tudta, miért lett lelkes egy csomó hasznavehetetlen
tárgy láttán, de annyira szerette Youngjae-t, hogy még a legkisebb dolog is,
ami hozzá tartozott, lázba hozta.
Youngjae laptopja és telefonja volt benne. Daehyun
Himchan-ra nézett, miután az ágyra ült, majd ezt kérdezte, ”Miért nem hoztad
rögtön a házamhoz ezeket? Nem olyan nehéz a gép.”
Himchan odament hozzá és leguggolt eléje. Kezeit az ölébe
helyezte, így Daehyun a szemeibe nézhetett, majd magyarázni kezdett, ”Azért,
mert hiába nem vagyunk barátok, te voltál Youngjae mindene. Azt akarná, hogy
odafigyeljek rád, és tudom, hogy nem vagyok olyan, mint ő, de ugyanúgy
próbálkozok. Tudod, miért próbálkozom?”
Daehyun néma maradt.
”Azért teszem, mert szeretnék tovább lépni, de csak akkor
fog menni, ha neked is megy. Youngjae megölne, ha tudná, hogy hagynám, hogy egy
depressziós csavargóként éld végig az életed. És igen, tudok a TS-es dologról,
hisz én hívtam fel őket, emlékszel? Most itt vagy úgy, hogy teljesen egyedül
érzed magad, hogy nincs körülötted senki. Tévedsz. Ugyan elfoglalt vagyok, de
néha lejövök ide, hogy láthassalak. Nem kötelező ezt tennem; hagyhatnálak
teljesen magadra. Tisztában vagyok vele, hogy azt akarod, hogy békén hagyjalak
végre, de rajtad fogok piócáskodni, ameddig rendbe nem jössz,” jelentette ki
egyértelműen Himchan.
”Youngjae családján és barátain túl,” folytatta, ”Te vagy
az, aki a legjobban nyűglődik most. Nem tudom a történetedet, vagy bármi, csak
azt tudom, amit Youngjae mesélt rólad és az nem volt valami sok minden. Szóval
bármilyen titkot mondtál neki, őszintén mondom, fogalmam sincs róluk, de látom
rajtad, hogy egy összetört fiú vagy. Le tudom olvasni rólad, ahogy állsz és
ahogy kinézel, mikor azt hiszed, senki nincs körülötted. Ez szomorú és tudom,
hogyha felpofozlak se fogsz megjavulni, de szeretném, ha tudnád, én itt vagyok
neked, hogy segíthessek.”
Daehyun bólintott, hogy megmutathassa, megértette, amit
mondott, de ez nem azt jelentette, hogy a közeljövőben egy mély csevegésre fel
fogja őt hívni.
Himchan felsóhajtott és leült Daehyun mellé, így a doboz
közöttük volt. ”Tudod, hogy ott voltam, mikor meghalt. Mindennap meglátogattam.
Nem tudom, miért. Meglátogathattam volna hetente egyszer, de annyira örült
annak, hogy láthat. Tulajdonképp ő volt az, aki jobban szeretett egy helyes
kinézetű embernél. Az emberek azt hiszik, hogy jóképűnek lenni a legjobb dolog,
de ez nem így van. Igen, szoktak dicsérni, meg minden, de senki nem bánik velem
úgy, mint egy baráttal. Bármikor láttam Youngjae arcát felvidulni, nem miattam
volt. Nem azért, mert bementem hozzá, hanem mert volt valaki, akinek
dicsekedhetett. Igazából, azt én szoktam csinálni, de jó volt a változás.
Embernek éreztem magam mellette. De ja, nem volt olyan szoros a kapcsolatunk,
mint nektek. De sokat jelentett nekem.”
Daehyun csendben ült, közben figyelmesen hallgatta
Himchan-t.
”Nem azért halt meg, mert megállt a szíve. Azt mondta, soha
nem fog leállni a szíve; először meg kell halnia, mielőtt ez megtörténne.
Emlékszem, ahogy megkérdeztem, ’Hogy érted? Mikor valaki meghal, először a
szíve áll meg,’ és erre azt mondta, hogy ’Mert az emberek szíve nem másért
dobog.’ Nem kell zseninek lenni hozzá, hogy le lehessen venni az üzenetet, te
voltál az, akiről imádott beszélni.”
Egy gyengéd mosollyá változtak Daehyun ajkai. Az eset óta
először.
”Igaza volt,” mondta még Himchan, ”Az agya volt halott,
mielőtt a szíve leállt volna. Az orvosok nem értették, hogy lehetséges ez,
mivel először a szívnek kellene lekapcsolnia, utána az agynak, de szerintem
Youngjae egy különleges ember volt. Semmit nem csinált a maga menetében, soha.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése