Végignézni, ahogy egy édesanya és egy édesapa elveszti a
saját gyerekét volt az egyik legszívszorítóbb látvány, amit Daehyun valaha
látott. A kisfiuk kicsúszott a kezeik közül, amikor semmit nem tettek, csak
próbálták őt segíteni, amennyire csak tudták. Szinte hallotta, ahogy Youngjae
apjának visszatartott könnyei ordítanak. Próbálta őket irányítani, miközben
összetört feleségét vigasztalta. A gyötrelemtől jött felzokogások anyjától
szíven szúrták Daehyun-t. Viszont biztosan tudták, hogy ez is el fog
következni, pont Youngjae szülei tudhatták biztosra.
Valami a szülők szemeiben, valami, ahogy gyászoltak, azt
súgta, hogy nem tudták. Meg volt a biztos pontjuk, hogy Youngjae jobban lesz,
hittek abban, amit Youngjae mondott nekik és ez egyre jobban fokozta a
fájdalmat. A drága gyermekük örökre elment és nem maradt számukra semmi a
házban, csak ők ketten. Daehyun figyelte, ahogy Youngjae apja átkarolja
feleségét és ahogy együtt gyászoltak. S mikor Daehyun körbenézett, neki kije
van, nem talált senkit. Teljesen egyedül volt a világban és nem gondolta, hogy
valaha valakihez közel fog újra kerülni ezután.
Csak Youngjae volt neki.
Daehyun felmondott a TS Entertainment-nél. Senki nem tudta,
hogy ez el fog jönni, de megtette, és az első géppel visszarepült Szöulba, így
tudva örök búcsút mondani Youngjae-től. Nem kellett volna ezt tennie, mondhatta
volna a feletteseinek, hogy csak egy barátja temetésére ment, de ezt nem tudta
megtenni. Amilyen hülyén hangzott, nem tudta elfogadni, hogy Youngjae tényleg
elment. De amúgy sem tudott volna többet énekelni, eltűnt a szenvedélye, ahogy
a barátja is. Amikor énekelni próbált, visszagondolt azokra a napokra, amikor
Youngjae-nek énekelt, hogy elaludhasson, miközben mérföldekre voltak egymástól.
Ezek az emlékek kínozták a testét, a torka pedig elszorult, így elvesztve
tehetségét.
Nem volt értelme tovább ott maradni a TS-nél, amikor az
énekhez való ösztönzése egyszerűen elhalt. A szenvedélye, a tüze, a vezetője
eltűnt.
Daehyun végigülte a ceremóniát úgy, hogy ölében remegő
kezeit figyelte egyfolytában. Nem akart senkire se ránézni, és nem mert
odanézni a koporsóra se, attól félve, hogy milyen érzések támadnák meg a
látványától. Senki nem nyugtatta és pontosan ezt szerette volna. Egyedül akart
lenni, mivel amúgy is az volt a világban.
Épp el akart menni, vissza a dormba, hogy összepakolhassa a
cuccait és hogy visszautazhasson Busanba, amikor két figura tűnt fel neki.
Mindkét férfi fekete öltönyt viselt, mint mindenki más, de ők épp szorosan
ölelték egymást. Mikor elváltak az egyikük mély hangon motyogott valamit a
másiknak és ott is hagyta az illetőt. Daehyun végignézte a férfit ahogy lemegy
az autójához és elhajt. Még mindig háttal állt Daehyunnak a másik ember, de
volt egy érzése, hogy ismeri őt.
”Szóval mégis csak eljöttél,” morgott a recés hangja a
férfinak, sokkal mélyebbnek hangozva a megszokottnál.
Daehyun megközelítette őt, Himchan-t és melléje állt.
Összefonta karjait, miközben Himchan letörölgetett pár kezdetleges
könnycseppet.
”Így van,” szólalt meg végre Daehyun.
A csend egyre jobban nőtt közöttük. Nem kínos csend volt ez,
olyan volt, mintha tudták volna, hogy mindkettejük elfoglalt volt a
gondolkodással, elmélkedéssel. Daehyun mindig is kíváncsi volt arra, mennyit
jelentett Himchannak Youngjae. Először úgy hitte, nem voltak olyan közeli
ismerősök, de amint meglátta Himchan-t, teljesen legyőzöttnek tűnt. Viszont
Daehyunnal ellentétben, ő meg tudott állni a saját lábán.
”Ki volt az?” Himchan a zsebeibe dugta kezeit, Daehyun pedig
kérdezett, a másik szipogva felelt.
”Egy barátom, ő segített megszervezni az egészet,”
magyarázott Himchan, erőtlen hangsúllyal, majd újra csend telepedett rájuk.
Amint Himchan újra erőt gyűjtött, megszólalt, ”Miért…Miért tűnsz olyan
mérgesnek emiatt? Láttalak hátul, nem is figyelted a koporsót, csak a kezeidet
bámultad.”
Daehyun Himchan-ra szisszent, mielőtt újra a horizontot
kezdte volna figyelni. Nem tudta, miért volt olyan, amilyen. Sok minden volt,
amit nem értett meg, semmi nem tűnt igaznak. Minél többet gondolkodott, annál
inkább érezte magát üregesnek. A végén ráeszmélt, hogy ez az az üresség, amit
az idő elmúltával megszokhatott.
”Fogalmam sincs,” motyogta, teljesen őszintén.
”Jelentett neked valamit?” kérdezte Himchan, amint
Daehyun-ra nézett, ”Jelentett neked egyáltalán valamit? Mert ahogy Youngjae
kimutatta, kibaszott közeli barátoknak tűntetek.
”Persze, hogy jelentett,” akadt ki Daehyun, ”Ő jelentette
nekem az egész világot.”
Himchan kihúzta a kezeit a zsebéből és a csípőjére tette
őket, ”Mindenkinek ő jelentette a világot, neki
viszont te voltál az. Mindenki,
aki ma megjelent, az anyukája, az apukája, az iskolai barátai, a kikúrt
tanárai. Közülük veled beszélt utoljára. Nem a szüleivel, akik felnevelték, nem
a barátaival, akik meglátogatták őt, amikor csak tudták. Neked üzent.”
Daehyun megvakargatta a tarkóját, attól eltekintve, hogy nem
viszketett neki és ajkába harapott. Szüksége volt valamire, ami eltereli a
figyelmét. Nem akarta azt az embert hallgatni, aki Youngjae barátjának
számított.
”Még csak rám se nézel, amikor róla beszélek neked. Épp
mesélem, mennyit jelentettél neki és még annyira se méltatsz, hogy a szemeimbe
nézel. Mintha nem is érdekelne, mit mondok,” hördült fel Himchan.
”Én…” motyogott Daehyun, hangja megtört ahogy Himchan-ra
pillantott, aki bírálva figyelte őt.
”Te?” kiabált rá.
”Ő volt a világ nekem,” nyögte ki végre Daehyun, ”Én nem… Én
nem -”
Daehyun nem kedvelte Himchan-t és biztos volt, hogy ő sem
kedvelte Daehyun-t. De ettől eltekintve, Himchan átölelte őt, szorosan. Egy
olyan ember tartotta őt, akit nem is ismert, nem is kedvelt, egy ismeretlen
előtt tört össze. A könnyek, amiket nem tudott kiengedni, minden, ami benne ragadt,
most végre kiszabadult belőle.
Youngjae azt mondta, Daehyun egy harcos, valaki, aki nem
félt újra elindulni, valaki, aki úgy összességében nem félt semmitől, de abban
a pillanatban jelentéktelennek érezte magát. Minden dicsekvés, amit
Youngjae-től kapott, hazugságoknak tűntek, miközben Himchan karjaiban zúzódott
darabjaira. Az utolsó üzenet, amit Youngjae-től kapott, a legeslegutolsó amit
küldött, mielőtt meghalt volna, de egyszerűen nem tudta tartani magát hozzá.
Ahelyett, hogy egyenes maradt volna, Youngjae kérésének szöges ellentétét
csinálta.
Youngjae azt akarta, hogy Daehyun erős maradjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése