Daehyun pár perc alatt rájött, az internetes Youngjae és az
előtte ülő Youngjae egy és ugyanaz a személy. Úgy, mint internetes
beszélgetéseik során, tele volt nevetéssel és vidámsággal. Daehyun látta a
kávézó más részeiből érkező bíráló pillantásokat, de nem is foglalkozott velük.
Nem érdekelte, ha ő és a barátja túl hangosan beszéltek, vagy esetleg annyira
nevettek, hogy belefájdult a mellkasuk. Lényegében, egy haverjával lógott, aki
képes volt őt felrázni. Ez volt a legelső alkalom, hogy olyasvalakivel mutatkozott,
aki hívhat a valódi barátjának. Egyik iskolatársa le látta őt mással lógni
iskolaidőn kívül, most mégis Youngjae-vel ebédelt, aki amúgy mérföldekkel
arrébb lakik.
”Azt hittem, a szüleid bent akarnak tartani,” mélázott
Daehyun, miután ebédje utáni bubbletea-jébe kortyolt.
Youngjae szívószálát sodorgatta, miközben egy arcán
szétterülő újabb mosollyal vállat rántott, ”Nos, ők folyton dolgoznak, szóval
nem tudnak szemmel tartani állandóan, se a kórházban, sem pedig otthon. Miután
pihentem pár napot egy-egy kezelés után, a dokik meg a nővérek is megengedik,
hogy csatangoljak. Azonban legtöbbször házon belül vagyok, hogy tudjak beszélni
másokkal, mert nem akarok elkapni semmit, vagy bármi.”
”De most is kint vagy, nem félsz, hogy lebetegedsz?”
kérdezte Daehyun.
Barátja vállat vont, ”Megéri most kockáztatni. Mármint, nem
mindennapos, hogy egy busani cimborám meglátogat engem. De már amúgy is hamarosan
befejeződik ez az egész kezelősdi, szóval már nem állok úgy, hogy jön egy
megfázás és holnapra kinyír, vagy hasonló. Nem vagyok már olyan gyenge, tudod
jól.”
”Tisztában vagyok vele,” felelt Daehyun, ”Csak biztosra
mentem, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget.”
Youngjae el kezdett fuldokolni egy teájából való buboréktól,
majd felkacagott, ”Azt hittem nekem kell téged óvni attól, hogy baromságot
művelj, nem?”
”Mindketten idióták vagyunk,” jelentette ki kuncogva az
idősebb.
”Mmmm egyetértek,” tört ki nevetésben Youngjae, ”Ja, a Jepp
koncert nem jövőhétig fog tartani. Elutazott … Nos, elfelejtettem, hova, de
jövő héten biztos fel fog itt lépni. Remélem, az edzésed nem fog közbeszólni.”
”Biztos nem. Nem fogja minden időmet elvenni; ez mégis csak
egy egyszerű képzés. Nem olyan, mintha már egy tényleges idol lennék.”
”Oh!” kiáltott fel Jae, majd Daehyun felé közelített és
intett, hogy tegye meg ugyanezt. Daehyun összezavarodva hajolt oda, ahogy
kérték. Élettel teli barátja elővette telefonját s készített pár fotót.
Elégedetten bólogatott, majd megmutatta őket Dae-nek. ”Szeretném, ha
emlékezhetnék erre a napra, meg el is szeretném neked küldeni őket, hogy mikor
híresség leszel, mondhasd ’emlékszel, hogy mi mennyit lógtunk?’, mivel el fog
felejteni. Biztos, hogy így lesz.”
”Youngjae,” sóhajtott Daehyun, ”Nem felejtelek el. Soha nem
foglak. Még ha öreg és ráncos is leszek, akkor se.”
”Most még jó, hogy ezt mondod,” jelentette ki Youngjae,
amint mobilját visszahelyezte zsebébe,
”Csak várj addig, ameddig majd
fangirl-ök fogják sikítozni, hogy ’oppa,
oppa, vegyél el oppa’, te meg majd ilyen leszel, hogy ’Ki az a Youngjae?’”
”Nem is!” csattant fel Daehyun, mire egy idősebb nő egy illetlen
szempárral „ajándékozta” meg, ”Fogok veled beszélni… hogyha te nem leszel idol.”
Youngjae viháncolt kicsit, ”Ahhh, talán valamikor.”
