Nem lehetett betelni Youngjae ragyogó mosolyának
látványával. Ez nem csak a mosolya volt; az idősebb fiú társasága. Daehyun
legszívesebben minden tánc-és énekórát kihagyott volna, csakhogy barátjával
lehessen. Egyszerű lett volna fel-majd leszállni a buszról, viszont nem a
társasági élete miatt jött Szöulba, hanem hogy dolgozzon. Nem mellesleg,
Youngjae irtóan megharagudott volna rá, ha ilyet tenne. Youngjae szerette volna
ezt az egészet, nem ő maga.
Néha egyszerűen fel szerette volna adni. Voltak olyan napjai,
mikor elege lett mindenből, hogy inkább hazament volna. Ugyan Jongup és Junhong
mindent megpróbáltak, hogy erőt önthessenek belé, egyikük sem tudta, milyen
súlyok nehezednek Daehyun vállain. Nem volt olyan ügyes táncos, mint ők és
testének irányításával is szenvedett. Társai is folyton idegesítették, viszont
az iskolai felelősség volt a pont az I-n. Néhanapján fittyet hányt volna az
egészre, de Youngjae addig ignorálta volna őt, ameddig minden kész nem lett.
Nem csak erőltette Daehyun-t a munkára, az ő helyzete sokkal jobb volt amúgy
is. Az állandó bezártság és a napi rutinkezelések maga voltak a földi pokol, de
Youngjae soha nem panaszkodott. Meghallgatta Daehyun nyavalyáit és próbálta
mindezt át is érezni.
Még ha Youngjae szavai nem oldottak meg semmit, jó volt
tapasztalni, hogy valaki ott van társnak.
Az egyetlen negatívum, hogy Daehyun kötelességei miatt egyre
kevesebbet tudtak beszélni. Hiányolta az órákon át tartó társalgásokat és
utálta, hogy a terhek útját állják ennek. Semelyikük nem említette, de ugyanúgy
zavarta Youngjae-t is.
Voltak esték, amikor inkább kiszökött volna a dormból, hogy
meglátogathassa Youngjae-t, de, szerencsétlenségükre, a kórház nem fogadott
látogatókat éjszaka.
Viszont, Daehyun sok időt töltött Jongup-ékkal, a hasonló
időbeosztások által. Sokszor szórakoztak Daehyunnal, a botlábúsága miatt, de
ezt mindig jóvátették azzal, hogy segítettek neki. Viszonzásul ők hangi
kisegítést kaptak, habár Junhong-nak nem volt szüksége rá, mivel rapper volt,
de szívesen csatlakozott. Daehyun szerint Junhong fél a magánytól, ezért van
ilyen szoros köteléke Jongup-al.
”Hé, Daehyun,” szólította meg az említettet Jongup,
ebédszünetben, ”Nem akarok belepofátlankodni a dolgodba, vagy ilyesmi, de kivel
beszélgetsz esténként?”
”Ja! Halljuk, ahogy pötyögsz a gépeden, és hogy néha
felnevetsz. Lány van a dologban?” vonogatta a szemöldökét játékosan Junhong.
Daehyun megrázta a fejét, nevetett, ”Nem. Csak egy
jóbarátom,” Gyanakvó pillantásokat kapott erre a két fiatalabbtól, ezért
hozzátette, ”Csak barátok vagyunk.”
Junhong szórakozottan oldalba lökte Jongup-ot, ”Ja, barátok. Lebuktál, Daehyun.”
